A RÓKÁRÓL.
A tacskóknak nagy kedvelõje lévén, egyik legkedvesebb mulatságom a rókapusztítás. Lesen, hajtásban, kopóval, mindenképpen szép, de legérdekesebbnek tartom kotorékból, tacskókkal. A foxterrierek talán nagyobb mesterek eben, mint a tacskók, de nagyon gyorsan elintézik. A tacskó ellenben egész hadjáratot visel a rókakotorékban, mely sokszor órákig is eltart.
Ha róka került elénk, a két ökölnyi tacskó, mint a fúriák, mentek utána. Míg a nyulat alig pár száz lépésre hajtották, addig a róka csapáról semmi földi hatalom és parancsszó nem terelte vissza õket. Árkon-bokron keresztül fúródtak utána. Hiába volt a róka minden ravasz körözése, kiugrása, nem tágítottak, míg csak kotorékba nem szorították. Pedig szokása szerint nem szivesen sietett haza; került-fordult a bozótban, abban a reményben, hogy majd nyomát veszítik az üldözõk, s ameddig csak lehetett, kerülte a kotorékot. Azt hiszem, csak a fáradtság vitte haza legtöbbször.
Mire a kotorékra ráakadtam, már folyt benne javában a gyilkos veszekedés. Elsõ dolgom volt szétnézni, hogy hány kijárat és «szelelõ lyuk» van. Aztán lehasalva kihallgattam, hogy merre folyik a földalatti tuskodás. Ha az ember a földre szorítja a fülét, egész pontosan megállapíthatja a verekedés helyét. Kéznél a fegyverrel, úgy helyezkedtem el, hogy lehetõleg minden kijáróhoz láthassak, aztán csak a küzdelem zajára figyeltem. A különbözõ hangból biztosan tudtam, hogy mikor mi történik alattam. Rendesen a «fészek»-nél folyt a harc. A róka a fészekbejáratot védi a behatolni akaró kutyával szemben. Neki elõnyös a helyzet, mert könnyen mozoghat a tágas fészekben, míg a kutya csak a fejével mozoghat a szûk bejáratban.
Eleinte csak szóval megy a dolog. A mozgásban gátolt kutya csak ugatja a rókát s elõlábaival bõvíti maga körül a helyet, csak mikor már szabadabb helye van, akkor támad. Az addig csendes róka támadásnál fúj, morog. Összekapnak s csak úgy döng fölöttük a föld, amint kapkodva a fejüket beleverik. A tacskó visítva marakszik. Majd újból szétugranak. Így megy ez néha órahosszáig. Egyszer-egyszer csend támad, majd súrlódó kaparó hang hallatszik; tisztán kivehetõ, hogy melyik irányba tart. Ha gyors, úgy több mint valószínû, hogy a róka unta meg a dolgot s menekül; ha lassú, úgy a kutya jön levegõre. Érdekes látvány ilyenkor a kis felbõszült taki elvadult, elváltozott pofája, kidülledt szemekkel s rendesen véresre csipkézett fülekkel. Kijön, körülnéz s látva gazdáját, menten megfordul s tovább folytatja a verekedést. Ha vissza próbálja tartani az ember, harap, mint a vad.
Addig tart ez a bizonytalan harc, míg egyik kutyának sikerül faron kapni a rókát. Ez rendesen a dolog vége. Amint védekezve hátra kap, a másik kutya bejut a tágas fészekbe s röviden végeznek az ipsével, egy pár perc alatt megfojtják s beleragadva vonszolják kifelé. Sok esetben ezt nem várja be, hanem rövid ellenállás után kimenekül a kotorékból. Ilyenkor mint a villám surran ki a lyukból.
Egy alkalommal meguntam a több mint 1½ óra óta tartó eredménytelen harcot, dolgom lévén, a kotorékban hagyva a kutyákat, elmentem. Egy jó óra mulva kerültem vissza. A két taki akkor már elintézte a dolgot. A megfojtott rókát szépen kivonszolták s mellette ülve, magasra tartott pofával vonyítottak utánam. Oda voltak az örömtõl, mikor megláttak, hol rám ugráltak, hol a rókát cibálták közelébb. Ennivalóan kedvesek voltak.
Sokan tagadják a róka hagyományos ravaszságát. Nem akarom vitatni az ellenkezõjét, de néhány érdekes esetre emlékszem a róka ravaszságát illetõleg. Egy izben a béresek szántás közben látnak egy rókát a közeli kotorékba bemenni. Beszalad az egyik s jelenti. Ásóval, lapáttal s három kölyöktacskóval mentem ki. A kölykök egyévesek voltak. Odaérve, biztatom a tacskókat, de bezzzeg nincs bátorság bemenni, csak reszketve, morogva szimatoltak a nyilásba. Nekiláttunk a kiásának. A harmadik próbagödörrel sikerült éppen ráásni. Amint a béres lába alatt beszakadt a föld, a róka ki akart osoni, de az ember az ásóval visszaverte, az így harcképtelenné tett állatot a fülénél fogva kiemelte a gödöbõl. A kis takik eleinte félve szagoltak hozzá, majd bátorságot nyerve belekaptak. Lett nagy dulakodás. A róka sérülése miatt védkekezni nem tudván futva akart menekülni, de a kis kullancsok lenyomták s ugyancsak fojtogatták, gyomrozták. A róka elnyúlt mozdulatlanul, mint a hulla. A tacskók, mikor látták, hogy már semmi cibálásra se reagál, otthagyták. A róka akkor felugrott s menekülni próbált, de a szemfüles tacskók egy-kettõre elcsipték s vérvesztéstõl s cibálástól agyongyötört állatot s újra kezdõdött a gyomrozás, nyuvasztás. Ez így ment háromszor egymásután, míg végre megsokaltam a gyötrõdést s botommal levertem. A szegény róka látva, hogy védekezni, illetõleg harapni nem tud, a nagy cibálás, fojtogatás dacára, holtnak tétette magát, hogy ezzel a kutyákat rászedje. Meg kell azonban említenem, hogy hasonlóan ravasz fogást más vadnál is tapasztaltam, többek között nyúlnál is. |